Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Anyám emlékezete

de hiszen szájában semmi nem vala ó, igy az álomnak elébe tették a szellemi élvet ; annyira igaz az, hogy az embernek, a legmüvéletlenebbnek is, lelki eledel is kell. Vagy ott látom öt zöld gyeppel benőtt udvarunk közepében, midőn az aratókat az áldomáslakomával megvendégeli, kik négy heti fáradságos munka után szakmájokat végezvén, a kalászokból s virágokból font koronát neki átnynjták, s most széles tálak és öblös borkancsók körül ülve, egy toronydad galambdúcz hossza árnyékában az áldomást vigan költik el. S a hűs este már rég leszálla, a hold mint egy fölfüggesztett éji lámpa szép világot hint az áhítatosan hallgató s pihenő munkások csoportozatára, a kancsók még nem üresek s még sem nyul utánok senki, az estcsillag is már messze elhaladt s még egy sem mozdul közülök, hogy nyugodni menjen, mert mind csupa szem és fül, mind hallgat, mind figyel, s uj történet után még ujabbat, szép után még szebbet vár, és midőn végre fölkelnek s elmennek a kazlak tövébe lefeküdni, haliám, mint magasztalák őt maguk között, s elvégezék, hogy a'jövő évre aratokul ismét fel fognak ajánlkozni. A mi őket megnyerte s lekötelezte, nem anynyira a haszon s a jó élelmezés volt, mint inkább apám, emberséges bánásmódja, erőtetlen leereszkedése hozzájok, szives társalgása velők, s az, hogy érezték, miképen velők mint hasonlókkal beszél és mulat, mint egy öreg patriarcha, ki gyermekeivel s gyermekeinek szülötteivel a mult idők tanúságait közli. De mivel gyakoriabbak, ép azért kivánatosbak valának nekem a nyári hosszú esték, midőn hat heti szünidőre az iskolából hazatértünk, és gömbölyű boglyákkal és hosszú kazlakkal megrakott szérüs kertünket cséplők és nyomtatók lepek el Tudjuk, midőn a nap leszállván,