Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

gösséget; mit észreveszek, midőn neki fenszóval olvasom fel. Oly könnyen folynak, hogy szinte kezdek kétkedni beesőkön. Hármat négyet irok egy nap, s alig szánok rá egy órát, s csaknem tisztán irom le a papirra. Ugy szeretnék lenni másnak bőrében, hogy mint idegen Ítélhetnék rólok. Dinán kivül másnak hiában olvasnám elő, nem értenek hozzá, vagy nem mondanák az igazat. — Dina őszintesége s ösztönszerű tapintata többet ér száz tudákosnál. Nem hiában mondta Horác „nonum prematus in annum", addiglan kell hogy az iró elfeledje, s ekkor saját műve idegenné válván neki, elfogulatlanul Ítélheti meg. Czélom e gondolatok leírásában nemcsak enyhületet szerezni forrongó s bánkódó lelkemnek, hanem elébe ábrázolni otthon élő hazánkfiainak a száműzetés kínjait, láttatni, éreztetni velők azt, miről nekik alig van fogalmuk, a száműzetés keserveit, ők elvesztvén a szabadságot, legalább a hazában búsongnak, de mi mindent elveszténk a mi az életben kedves és vigasztaló, házat és hazát, családi életet, birtokot, barátokat, rokonokat, a mult minden emlékeit, a jövő minden reményeit. Kívánatos volna, hogy a honvágyat, a számkivetés fájdalmait az otthoniak is ismerjék, mert ők azt nem ismerik, nem ismerhetik, s ennek ismerése s tudása egyik szellemi tápláléka lenne a szabadságnak, mert midőn szenvedéseinket megosztanák, ez őket szelíden emlékeztetné az elvesztett szabadságra s annak martyrjaira. Ezért e költeményeknek nagy része merő egyéni panasz, vágy és visszaemlékezés, kerülöm a politikai czélzásokat, gondolván, hogy ily alakban a panaszok otthon is mutatkozhatnak, a zsarnok ily köntösben bebocsátandja őket, és a hiv hazafi ez álöltözetben is ránk