Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

- 81 — még nevelte. Borzasztó azt a fojtogató köhögést hallani. Hozzá járul, hogy Mimi nem förödhet, pedig a Creuznachi útnak egyik főczélja ez volt. E szerint mindig csak panasztele leveleket kapok. A sors az mi üldöz minket, minden lépésünk roszul üt ki, minden. S valóban csak oly emberekkel hoz érintkezésbe, kik velünk az emberi nemet méltán megutáltathatnák. Fröhlich, Pestről, szinte itt járt. O bankár, s 1848-ban miniszteri tanácsosunk volt. Ezzel is ugy jártain mint Kandóval, szives készségemmel elrontottam, elkényeztettem. Ha valami, az ily tapasztalások talán kijózanitnak. Szives leszek de hideg, tanácsot adok, de nem fáradozom mint tettem eddig, a kevés szolgálatot az emberek jobban megbecsülik mint a sokat, ez csak követelővé teszi, s vége mindig hálátlanság. De én nem szeretem a számításon alapuló életet, — mindent természetesen szeretek, tenni vagy nem tenni, csak diplomatizálni nem! Egyúttal megemlitem itt Országot. Ez is emigráns. Evekig nem jött hozzám. Végre a szükség hozzánk szoritotta. O photographiára adta magát. Dina is igen szeret másokon segiteni, a mit maga nem tehet, mással téteti. Annyi képet csináltatánk nála, s annyi embert küldénk neki, hogy ime egy év alatt nem csak minden adósságait kifizette, de néhány száz frank készlete is volt. Maga Dubois orvos családja, kit hozzá ajánlánk, több száz frankot nyeretett vele. Azt is kieszközlők, hogy műhelye, mi a rendőri szabály ellen volt építve, a préfet által, — nagy nehezen, — mostani állapotjában hagyatott migujat építtethet. Szóval, a nyomorból jóllétre emeltük, mint irá, monda százszor. E hetekben szándékom volt valamit haza küldeni, s ily esetben, az otthoniak miatt, szeretem, hogy az S z e m e r e. II. 6 .