Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

1856. Január. — Páris. Mint a bányász, ki érre talált, nem szün meg, s nem szűnhet meg dolgozni mig a gazdag érczfonalat maga előtt látja, ugy vagyok én most a száműzött gondolataival. Kelek vagy fekszem, megyek vagy ülök, nappal mint éjjel azok csengnek bongnak lelkemben. A legtöbb olyan eszme, érzemény, kedélyállapot, melyet itt vagy ott, többször vagy kevesebbszer éltem s éreztem s gondoltam, s melyet most csak rámába foglalok. Van uj is, de ugy látom, az igaz az érzett, és nem a talált; ez lehet ragyogóbb, meglepőbb, de az meghatóbb. A mult deczemberben XXXII darabot, ebben XX-at (összesen LII) irtam. Rendesen elolvasom Dinának is, neki a legtöbb tetszik, igen tetszik, s már tapasztaltam, hogy a mi kevésbé tetszik, az vagy homályos vagy túlzott vagy simitatlan, szóval igazítani kell rajta. S különös, tízszer elolvasom magamnak, és nem veszem észre a hibát, a rö-