Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

- 62 — ád jogot, értekeztem, mint mondám, Telekivel stb. is, s a min csodálkozom, az, hogy nekem ők ön magas és tág nézetéről nem szóltak, mit Batthyány-, Görgei-, Kossuthról irt munkájában azonnal fölismertem ..." Sajnálom valóban, hogy nemzetiségről megkezdett munkámat be nem fejeztem. E mag megtermetté volna gyümölcseit. Irénkém halála szakasztatá félbe. Az emigratióval nem gondolok, ez egy levált földdarab, mindegy, ez akármit terem, efféle magvakat az otthoni nemzetbe kell elhinteni, stikere az elvnek akkor lesz, ha az a nemzet hitévé válik. Hiában mult el 5—6 év. Szemrehányást teszek magamnak. Eszembe jött egy rövidebb czikket irni, beadni egy itteni Szemlébe, ekképen útját fogja az találni mind Oláh- mind Magyarországba: „Emlékezzél rá." Márczius. Dinának holmi apró előitéletei vannak, vagy legalább emlegeti, ilyen, hogy pénteken nem kezd semmit, ilyen hogy az apriltó'l fél. Mert bár aprilban született s keltünk egybe, s ő pénteken született, de anyja aprilban holt meg és Irénke is. Ezért ő fél april havától. S most eszébe vette, hogy ha aprilban fog szülni, mint dr. Dubois véli, nem fogja tul élni. Annyit emlegeti, hogy végre magam is rá-rágondolok és fekete gondolatok rajongnak körül. Még csak a sors e csapása hiányoznék! . . . Mindenesetre akarta, hogy végrendeletét változtassuk meg, mert az, mit Pesten tavaly irt, nem elégiti ki, a legfőbb pontokban nem. Testvérei nem érdemlik bizodalmát, s benne rájok támaszkodott, engem biztosítani kívánván.