Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 48 csöztetni. Eleinte sikerült, de aztán csapás csapás után jött, mint mennykő után mennykő, oly dolgok történtek, mik nemcsak a számitáson, de képzeleten kivül feküdtek, s igy nemcsak tőkémet elvesztém, de még adósságot kellé csinálnom, ki soha nem valék adós, sem otthon, sem itt. Sokszor láttam a kötél hurkát összébb meg összébb szorulni, már fuldokolni érzém magamat, s nem egyszer történt e két hónap alatt, hogy akkor szabadita meg egy jó gondolat, midőn a veszély legszélén ingadozám. Soha ennyi kin, aggodalom, félelem nem gyötrött, néha hideg izzadás öntött el, a legfeketébb képek és gondolatok ostromiák lelkemet, kezdett megfogható lenni előttem az öngyilkosság, mi azelőtt megfoghatlan volt. Azonban mindig tudtam magamon a végperczben segíteni; csodálkoztam leleményességemen; ha nem menekültem meg teljesen, a veszélyt elhalasztám legalább. De mennyi fejtörésbe, mennyi megalázódásba került ez, s nekem, ki egész életemben annyit nélkülöztem, csak kérnem ne kellessen. íme e legepésb poharat is meg kellett Ízlelnem, csakhogy Dinámat kíméljem. Ki-kitolom a catastrophot, talán az idő segit, meghajlom mint a fűszál a vész alatt, ha nem menekedhettem meg, nem fogott rajtam múlni. Jóvá akartam tenni a roszat és még lejebb sülyedtem. Valóban, nekem nincs Istenem, — csak ördögöm van, az a gazember, ki oly ölmagas, oly száraz, oly hosszú póklábu, oly csalfa szemű s rángatódzó arczu, mint itt a szobrászok boltjaiban Mephistophelest látni. Mindig volt fejemben, hogy ez alak valakihez hasonlít; ime most találtam ki, Boldinnak hű caricaturája e förtelmes gonosz alak. Ez apró, házi, anyagi terhek jobban kifárasztottak s kiemésztettek mint a forradalom terhe, itt egy nagy