Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 35 — kötet azon egy formába volt ütve. T. i. napról napra irtarn. A lap közepén volt a hó napszáma, utána az időjárat, azután mely órától meddig mit csinálék, aztán a mi velem történt, a mit hallék nevezetest, s néha gondolataim, észrevételeim. A lap szélén a munkák czime, miket olvastam. Minden hó végén az egész hónap összezete állt e rendsorban: Idő Külföld Haza. . . . Irodalom. . . . H á z i k ö r. . . . Belső életem. . . . mindenik rovatban elmondván, a mi említésre érdemes volt. Kezdém a legtágabb eszmén, az időn, és végzém a legszűkebben, belső életemen, hol örömeimet, bajaimat, bánatomat elmondván, saját magamat erkölcsi bírálat alá vevém. Az év végén pedig e rendsorozatban az egész év eseményeit s érzeményeit foglalám össze, s igy ha havonkint megszámoltatám magamat, az esztendő végén magam körül s magam felett egy nagyszerű szemlét tarték. Szóval az én Naplóm az én külső és belső életemnek hiv tüköré volt, naponként, havonként, évenként. Naponként írván benyomásimat s véleményimet, azok mindig igazak s valók voltak. Rosz vagy jó , helyes vagy hibás volt, mindegy, de mindig igaz volt. Néha-néha a régieket átlapozván, mosolyognom kellé magamon, együgyüségemen, tévedésemen, olykor pirulni is volt okom, de a mi beirva volt, azon nem változtathattam. Olyan volt Naplóm mint a daguerrotyp, mely pillanatonként minden változást visszaad, a melyik napon, a mily lélekállapotban, a mily véleménynyel valék, oly képet hagy3*