Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 309 — szláv nyelv javára változtatást sürgetett volna, ki akadályozhatta volna meg a többség nyilatkozását? Ez azonban nem történt. Szóval, bízvást állithatni, hogy bármely parányi nemzetiség megóvására s kifejlesztésére nézve nincs Európában alkotmány, mely annyi garantiát nyújtana, mint megyei szerkezetünk, — a községben, városban s törvényhatóságban egykép. Ha tehát ez előnynek egyik vagy másik hasznát nem vette, oka nem a szabadság hiánya, hanem az erélyé vagy akaraté az illetőkben. Miket eddig elősorolék, ime összevonom a következőkben. Igaz, Magyarország eredete hóditás, de ez elv századok folytában, a szabad unió elvével váltatott fel. Mig más népeknél hóditó s legyőzött közös zsarnokság alá esett, nálunk mindkét fél egyenlő polgári s politikai jogokkal birt. Lakosai mind azon egy haza fiai voltak s ugyanazon törvénynek engedelmeskedtek. A személy nem áldoztatott fel a státus mindenhatóságának. Ellenkezőleg alkotmányunk kizárólag a személyi jog s szabad cselekvés biztosítására volt számítva. Volt hosszú időszak, midőn emberi jogokkal nem minden birt, de a jog élvezete nemzeti tekintettől soha nem feltételeztetett. Sőt községi s megyei autonómiánk épen a legbensőbb harmóniában van a nemzetiségi elvvel. A mint szaporodnak a családok, a szerint, meghagyva nemzeti tvpusaikat, alakitja azokat ez autonómia politikai testületekké, előbb falvakká, aztán városokká, s végre egész kerületeket alkot belőlök, s mind ezen különböző alsóbb és magasb fokozatain a polgári létnek semmi, de semmi sem gátolja őket nemcsak öndolgaikat kormányozni, hanem mint népfaj élni teljesen szabad nemzeti életet.