Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 22 — szomorú eset után a legmelegebb részvétet mutatta, hogy láttuk mikép ö boldog, elégedett csak nálunk volt, hogy százszor mondta, s ekkor ő bizony nem hazudott, mikép e földön anyján kivül csak minket tisztel, imád, hogy házasodni akarván, egy leányt akart elvenni, kit nálunk ismert meg, s ez ügy hozzá még közelebb hozott, hogy minket kért birjuk anyját a kijövetelre, s atyját engeszteljük ki iránta, szóval mind a mellett, hogy ő mint adoptiv családtag tekinté magát körünkben, hogy a legteljesb ragaszkodást mutatta hozzánk, s némileg lehetetlen nem érezni rokonszenvet az iránt, a ki irántunk oly határtalant tanusit: mind a mellett Dina inkább ellenszenvet érzett iránta semmint rokonszenvet. Oka volt, hogy Boldin néha igen tapintatlanul viselte magát, tanult de nem nevelt ember levén, ma kedves tudott lenni, holnap faragatlan; oka volt még inkább az, hogy sok ellensége levén, múltja miatt, a magyarok közt, ezek Dinának mindig ellene beszéltek, — több épen miatta maradt el a háztól. Mi engem illet, azt láttam, sok ismerete van, de nem nagy ész; jelleme szenvedélyes és türelmetlen volt, de jelenlétemben mérsékelte magát; a mi rokonszenvemet fejlődni hozzá nem engedte, az volt politikai elve, — mióta dolgai jól mentek, a liberalismus ellen szólt, a republikanismust gyűlölte, az itteni császárt dicsó'ité. Nem is szóltam vele politikáról. E részben kőfal volt köztünk. S múltját én sem feledhettem, de hát ki egyszer bukik, örökre megvetendő? Ne javulhasson meg a hibás? A kik ellene vannak, nemde személyes boszuból szólnak ellene? Makacs voltam, — föltettem nem engedni mások boszuérzetének. Nem kedveltem, és vele tartottam, nem becsültem, de azért el nem hagytam, sokat adok vala érte, ha soha nem ismerem, azonban el nem löktem,