Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

- 20 — Bellevueben; anyja ugyan betegsége miatt nem jöhete ki, s a nagy szállás üresen álla, — de ő gyakran kijött, s egy udvaron lakván, természetes, hogy az ismeretség köztünk szorosabb lön. Ekkor még élt s szép volt Irénke, gagyogott, járt, nevetett, játszott, s azon ember élt-halt a gyermekért, s ha ki-kijött, egész délután, egész reggel vele játszék, s látni volt benne a kéjt, melylyel szerette. Hiszen mindnyájan szerettük, mint most mindnyájan siratjuk, de nekünk mégis jól esett az ő hajlama hozzá, ki a gyermeket szereti annak szive van, az még sem lehet romlott ember, ha hibázik épen szenvedélyei az oka. Élj valakivel egy nyarat s őszt ált egy helyben, s bizonyos, hogy a kötelék közöttetek szorosb fog lenni. Dolgai azonban még jobban mentek. Ismét uj szállást fogadott, nagyot, bureaut állita, két segédet vőn (per 1600 fr., később per 2000 fi\), szolgát és szolgálót, bútorozta magát fényesen, s ugy beszélt, hogy ha igy megy, 4—5 év múlva magát visszavonhatja a kereskedéstől és a literaturának fog élhetni. Én saját dolgairól soha sem beszéltem vele, . . . azért ő is csak keveset szólhatott, de néha oda vete egyet és mást, miből érthettem, hogy pl. ez évben 2% commissio-üzlete maga 30,000 francot adott. . . . Sőt New-Orleansban egy francziával egy uj commissio-házat alapitott, clientélje itt Francziaországban megszaporodván a gyapotrendelvényekre nézve. De a mint vagyonos lett, bőkezű is lőn. Szegény magyaroknak szívesen adott. Ebédekre hivta. Ha neki valakit ajánlottam, annak kölcsönzött, pl. Almássynak 4000 francot. Amerikai kamatainkat általa pontosan kaptuk. Uj actiákra, midőn Dina pénzt hozata ki, ő tette az aláírásokat, — igaz, saját nevében, s ekképen forgatván 50—60,000 fran-