Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 17 — pénze vau. A szerencsétlenségből nem csináltam titkot. Fordultam egy francziához, Lemarchandhoz, ki a rosz hirt hozta, — nejével 600,000 fr. kapott, atyja milliós, — ajánlta szolgálatát, s midőn kértem, megtagadta. Bezanához fordultam, ki olasz, — örökölt 150,000 fr., jó gazda, minket jól ismer, régi barát, — megtagadta. Fordultam a háztulajdonoshoz, német, Fischer, — szegény legény volt 6—8 év előtt, kereskedősegéd, — két neje után kap milliókat, évi jövedelme 100—150,000 fr., — megtagadta. Mintegy fölébredtem álmomból. Soha sem kértem eddig. Ahhoz fordultam a kinek van, s a ki ezelőtt akármennyit adott volna, mikor nem volt szükségem. Hát ilyen a világ? Akkor látjuk ezt be midőn rá szorulunk? Elszégyenltem magamat, hogy az emberekben igy biztam. Mi balgaság! Mi együgyűség tőlem! És mi szivtelenség bennök! írtam May érnek, némileg, hogy biztosítsam magamat , némileg, hogy lássam: ha mind oly roszak-e az emberek? Felelt, — és elküldte az 5000 frankot. Ez az angol jellem, mellőz ha jól van dolgod, segit ha bajod van. És ő angollá lőn teljesen, — talán angol volt mindig, mielőtt Angliába letelepedett volna is. Kozmában is mutatkozott készség szolgálni, s véleményem róla teljesedett: apróságokban nehézkes, nagy bajban szavának embere. . . . Mi ama czudart, Boldint illeti, én őt Magyarországon, — hol mint Szabó Pál, a magyar kereskedelmi társaság igazgatója szerepelt — nem ismerém. Onnan ő 1846-ban szinte megszökött. Midőn 1849-ben Párisba menekedtem, mihamar hozzám jön egy Bogdány nevü, s jelenté, mikép Boldinyi (vagy Boldin) akarna tisztelkedni nálam. Mondván, hogy nem ismerem, ő válaszolta: Szabó Pál. S elbeszélte mint bánta meg tettét, Szeme re II. 2