Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 12 — minden szeretetem benne központosul. Es ő tud igen kedves lenni ha akar, és nem panaszkodhatom ellene. Néha iratok vele anyjának is, francziául már jól ir, magyarban nem oly biztos. Csinált egy kis imádságot anyjáért, igen naiv, de jó, azt estenkint elmondogatja. Mikor azt kérdi, mit irjon, felelem: azt ird a mit érzesz és gondolsz, soha mást, vagy azt a mi történt. És ez uton el tud menni. Ez az igazság ösvénye. Épen elvégeztem Irénke emlékezetének első szakaszát, melyben a száműzött gyötrelmeit rajzolom, midőn 22-én délben belép hozzám Lemarchand, s mondja, mikép B old in megbukott és eltűnt. A hideg átfutott mint egy láz, . . . előérzettem azonnal, hogy ha valakit, minket csalt meg, ha a csapás nagy, minket fog az leginkább sújtani. Mentem vele rögtön Boldin lakába, mindent nyitva találtam, régibb segédje szintén elutazott, az ujabb volt ott csak és cselédje . . . 20-án szökött el, este, miután 19-én a vasútról lekésett; hova ment? senki nem tudja, cselédje legalább nem akarja mondani. Egy angol házért, Cuylits, Simon et Co. 5000 font st. váltót fogadott, az megbukott és ez őt maga után rántá. Ez mondatott. De hisz ez nem az ő hibája, szerencsétlenség, de nem ő az oka, . . . egy belső hang mondá nekem, emlékeztetvén bélyegzett múltjára, ha elszökött, tette mivel csalt, mivel bűnös. Már 16-án sürgettem, hogy a Compagnie Générale Maritime actiák árát, mik eladattak, adja át nekem, eddig mindig talált ürügyet nem tenni, most keményen irtam rá, üzente: jönni fog 17-én s nem jöve, ekkor üzente hogy 18-án jövend, szinte nem jött el, 19-én is vártam, — és ő elszökött. Bizonyos, hogy az áldozat én vagyok. Mentem Noéi és Allier bankárokhoz, kikkel tudám, hogy viszonyban volt. Amaz mondá, hogy