Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 132 — fejtését csak megnehezítené, uj diplomatikai bonyodalmakat idézvén elő. Már ekkor meg valék győződve, hogy érettünk a kormány semmit nem fog tenni. Azonban ez nem ok kötelességemet nem teljesíteni hazám iránt, tehát a Siécle, ellenzéki laphoz fordulék, s beszélve legfőbb szerkesztőivel, hol megígértek mindent, hol visszavonták, s miután négy czikkem hat hétig hevert nálok, a magyar ügyről egy árva szócskát sem irtak. Ugyan ők: kik Maninról annyit irtak, kik a dunai fejedelemségek érdekében száz czikket firkáltak össze, rólunk Magyarországról nem akarnak megemlékezni. Csaknem hajlandó vagyok hinni, hogy el volt nekik tiltva, különben ez elvbeli következetlenség megmagyarázhatatlan. Megjelent Perczel is. Ót 1849 óta nem láttam, Jersey szigetben lakott folyvást. Most is a régi: okos és bolond, dühös és békés, magát mindennek képzeli, Európa első hadvezérének, csak ő menthette s mentheti meg a hazát. Kossuthtal 1851 óta nem találkozott. Olaszországba akar menni. Itt van Teleki L., Klapka, Puky, Szabó Imre (Grörgei megbízott barátja most is) stb. — de ezek Perczellel semmit nem közölnek, bár Napóleon herczeggel összeköttetésben vannak. Teleki L. nem jön hozzám, eddig járt mindig. Mit jelent ez? Többen sürgetnek, hívnám össze őket. Ez értelemben irék Perczelnek, ő közié velők, de nem jöttek, — Teleki nem jön hozzám. Sőt hallom, hogy ő, Klapka, Puky, kik Kossuthtól 1852 óta elszakadtak, hozzá ménének értekezni, s ekkép ismét vele készek menni 5 mi föltételek alatt, nem tudom. . . . Jó hírrel végzem e hót. Május 31-én éjjel, H—\2 közt fiam született: Móricz, Huba, Attila, József.