Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)
— 128 — gadja császári-herczegi állását, a tiszteletet, a pénzt, minden jót mi belőle rá árad, azonban a liberálist játszsza, az elégedetlent, az ellenzékit, — oly komédia, milyent minden udvarnál találni. Azt mondják, esze van, jelleme kevés, szeret nevetni mások rovására, bátorsága is hágy kivánni valót, szóval alakoskodik, s en ily körbe nem vágyom. Azonban most kezdem sajnálni, hogy ez áldozatot, remény fejében, ügyünknek nem hoztam meg. A bor, a bor! Minden időmet ebben töltöm. Nehezen megy. Néha csaknem kétségbeesem , hiában, nekem nincs szerencsém semmiben. Eletem merő csalódás. Egy ur azt igérte, 20 hordót maga elád. Három hóig felém sem jött. Más 10—14 palaczkot kért mutatóban, ára 120—140 fr., elitatta, de egy palaczkkal sem adott el. Harmadik kizárólagosan kívánta, hogy megbizassék; 40 napig vártam, 11 palaczkkal vitt el bort, egyet sem hozott vissza, sem pénzt, sem vevőt nem szerzett. Egy negyediknek milliós atyafiai vannak, mindent igért, semmit sem tett. Szóval, ki valamit igért, ki a vállalatra biztatott, mind nem tesz semmit. Mennyit irtani, mennyit beszéltem, mennyit kértem, mi sok megaláztatásnak tevém ki magamat, s mi kevés az eredmény! Pedig Mezőssyféle boraim fölségesek, mig itt a csinált, az ál-tokaji bor 18—30 fr., én a jót 8—12 frankon adnám, mi olcsóbb mint azt kapni Pesten. Azt hittem, ez áron eleget sem tudok hozatni, s ime a mi van, mintegy 2000 palaczk, azt sem birom eladni. Ebbe hazafiságból is fogtam, mert itt a tokajbort nem ismerik , tiszta, valódi egy csöpp sincs, s a hamis borzasztó drága, de beláttam azt is, hogy jót s olcsón adva, magamon is segíthetnék, mire ama roppant veszteség