Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 10 hogy a mint becsületes ember egyrészől, olyan gondtalan s pedáns másrészről és fukar. 0 a maga szokásaitól senki kedveért nem tér el, ő minden szivességet elfogad, de semmit nem viszonoz, ő mindig eljön ha meghívod dohányozni, ebédelni, théázni, de nála se szivarra, se semmire ne számits, — ha nincs veled, enged elmenned a boltba, hogy ott végy. Mit nem tevénk érte, Dina és én, munkát szereztünk neki, mulattattuk, vendégeltük, hetenkint háromszor ült asztalunknál, — mert az asszony őt régóta ismeri és kedveli, és én is becsülöm, főleg republikánus elvei miatt. Dina elmenvén, inkább vele ohajték lenni mint másokkal, de mihamar vettem észre, hogy ha én nem keresem fel, ő nem fog fáradozni utánam . . . Gondoltam volna pedig, hogy most ő rajta is volna a sor tenni néhány lépést értein, annyival inkább, mivel Dina is kérte, mint jó szivü, szerető asszony, hogy ne hagyjon magánosan . . . Próbára akartam tenni. Két hétig nem mentem hozzá, és ő sem jött. Azt sem kérdezte, élek-e? Ötkor ment enni oda, a mely helyet neki én ajánlottam, 6-kor a café a la régenceba, hol a sakkozókat 11-ig nézte, s ez igy ment naponkint. Sőt azokkal járt oda, kikkel én nem társalkodom, mit ő jól tud s az okát is tudja . . . Nem mondhatom, mennyire fájt nekem e barátságtalanság oly emberben, kit becsülök, — sőt ez több volt, szivtelenség, hálátlanság. Kezdetben ingerült voltam, s Nagy Károlyféle jellemnek tartám, kivel járt is, s újra feltevém magamban nem tenni senkiért semmit, mert csak igy nem csalódunk. Csak később, de sok szenvedés, belküzködés után győződtem meg arról, hogy ez nála nem roszaság, hanem csupa önzés, összekötve fösvénységgel s ragaszkodással ahhoz, a mit meg szokott. Az ilyen ember másért nem tesz semmit, figyelemből, — csak ha rá egyenesen felhivatik. O nem ta-