Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 9 — szabályok szerint kénytelen felmutatni, hogy hatása legyen. En ugyan csak azt akarom megírni, a mit éreztem, de jól tudván, hogy a nagy szenvedések fátyolozva kedvesebbek. Hiszen most, két év múlva, én is máskép érzem a fájdalmat mint akkor érzettem, — akkor belőle csurgott a vér, lángolt, égett, — most beforrott, de fáj ha illetem. Szóval, én magam azon szenvedésnek most távolból szemlélője vagyok, s ez állapot alkalmasabb arra, az idegen olvasóval érzetünket közölni. Ennek egy részét végeztem be, — számüzetési gondolatim egypárral szaporodtak, — mesét hármat irtam: Az ürge és a tüskedisznó. A két vándor és a két kutya. A méhek és a gazda. Ehhez a régiek : 126 és 3, összesen 129. Boldin kérte Dinát, hogy látogassa meg anyját, ajándékokat külde neki, s hogy atyjának jól szóljon róla, — kivel meghasonlék egykor, de a ki még mindig vagyonos . . . Elmenvén Dina, akarta hogy nála ebédeljek, — vagy legalább, hogy vasárnaponkint fogadjam el meghívását, Kozinát is kedvemért meghivandja, . . . különben is rendelkezésemre adja magát, hogy együtt tölthessük a mi szabad időnk marad . . . Szóval, nekem csaknem feltűnt azon udvarias, előző modor, melylyel utánam járt. Dinának még irtam is róla, hogy elvégre is Boldinnak szive van, hiszen csaknem sirt midőn Dina és Jolán elutaztak. En, magányomban, inkább Rozinára számiték. Hogy dolga legyen, nyakra-főre tettem a látogatásokat, mik annyira ellenemre vannak, a jó és olcsó éthelyeket igyekeztem fölkeresni neki, magam előbb azokat megkísértvén, eljártam hozzá ülni azokkal, kiket festett, szóval mindenben tettem, szolgáltam neki, fáradtam ügyeiben mint egy szolga ... De mihamar meggyőződtem,