Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

Bele fogtam görögországi utam leírásába, 18-kán. S haladok gyorsan, bár Heckenasttól levelet vevék, hogy 21 számban adván Törökország egy részét, az egészet mint könyvet akarná adni. Hanem hozzá teszi, az irodalmi vállalatok nem mennek, tehát sokat ne várjak. Ez bántott. Először mivel ó' ugy hivott fel, hogy újságban adandja, ivét számítva per 50 pft., két annyival mint mennyit másnak ád. Most ime megszakasztja, és ő beszél könyvi kiadásról, de hozzá teszi, ne kérjek sokat. Aztán ó' tartozott volna mind adni lapban, nem darabonként. Azt felelém neki: én szavában biztam, ha tetszik vegye hasznát helyzetemnek, t. i., hogy bár mit tesz, jól tudja én nem pörölhetek ellene. Ez uj fordulat bántott, azonban dolgozom, ha nem ő, kiadja más. A Vasárnapi újság azt mondja egy helytt, szólván a tárczai jeles dolgozatok ki nem adásáról: „Azt halljuk még Heckenast sem akarja külön kiadni Száva Keleti utazását, mely irodalmunk legeszmedusabb s legszellemteljesb termékei közé tartozik." Mi jelent meg a sajtóban belőle? nem tudom, sem Heckenast, sem Székely, sem Balassa nem küldte ki a számokat, bár mindeniktől vártam. Nem régiben ismerkedtem meg Griszával, ő is magyar emigráns, hajdan ügyvéd, 1849-ben kapitány volt, bár részese a komáromi capitulatiónak, nem akart otthon a szolgaságban élni, Amerikába ment, most itt lakik öt év óta, s mint fordító tartja nejét és négy gyermekét. En örülök, ha magyart látok, s még jobban örülök, ha magyart a népből látok, s nem az urakból. O elszigetelve élt itt, létéről a többi magyar nem tudott, én fedeztem fel. Különös, hogy engem a világ hidegnek tart, ki szívből szeretem az embert, tapadok a jóhoz, igaz, nem szóval, tetteimmel bizonyítom. Nincs isS zeme re II. 8