Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 114 — merősöm, kinek nem szolgáltam volna, bánt a hálátlanság, de hálára nem számolok. S bár annyian bántak velem roszul, philantrop vagyok most is, és az maradok holtomig, — mint a rózsa rózsának, némely fű szagosnak született, én sem vetkőzöm ki természetemből. Eszem mást hiában lát, bár jól látom, Ösztönömet követem, lelkem vigasztal ha szomorit a vég. Grisza hidegebb ember. Többel összeköttetésbe hoztam, de ő csak magányosan él. Pedantnak találtam, de solidnak. Most lépéseket tevénk Dinával egy elnöknél, hogy esküdt forditóvá neveztessék. Erre Grisza is felmelegült, — első jó hir, mondá, mit hall 10 év óta, ha sükerül, sorsa biztositva lesz. Szép négy apró gyermeke van, neje kunsági, csak magyarul beszél. Földváry is magyar menekült, az is visszavonult, puha természet, 8 hóban látjuk egyszer. Kereskednék, de pénze nincs, sem ismerete, sem erélye. A mult héten váltó miatt a Cliehybe zárták. Bár alig volt 300 frankunk, 150-nel kiszabadítottuk, — felénk se jött. Nőmnek nehezen esett, — én már megszoktam a magyarok háláját. Valamennyi embereiknél, grófnál s urnái többet ér Drakulics, egy műasztalos (ébeniste), ki 1848-ban vándorolt ki, s ki szabad akaratból nem megy haza, mert jó hazafi s republikánus. Ez mindennek szolgál, ő maga a készség és elismerés, ő a természet hű embere. Legszivesben látom házunknál. Eleinte Dinának nem tetszett a csiszolatlan, bár nem darabos, sőt tapintatos ember, kedvelli ő is, jobban minden másnál.