Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 110 — meggyőződtem, mikép Mari tanítani való, nevelni nem, kedély nincs benne, de sok érzelgés, minden szót neheztel, sir mindennap ok és alkalom nélkül, bár 28 éves, egy valóságos gyermek, kár értté, mert alapos és sok ismeretekkel bir. De ép azért, hogy én is megítéljem a háznépet, hol Dina hagyni akarja Mimit, kívánja, menjek oda. Saját nevem alatt nem utazhatom Poroszországba, tehát más név alatt akartam menni, öt módot kisérlék meg, egyik sem sikerült, ha egy magyar szavát csúfosan meg nem szegi, egy hatodik mód ment volna, de igy elkéstem. Nekem a magyarok, kiket lekötelezek, mindig igy fizetnek, — s a seb, mely tőlük jön, kétszeresen fáj, nem akarom megvetni őket, de szeretném ha irántok közönbös tudnék lenni. Ez ember váratlan bánásmódja is igen fájt, mit nem tettem értté?! Szóval, el nem utazhattam. Dináék, Gizi és Mlle Dubois 26-án jöttek vissza. Gizi megnőtt és kövéredéit, s a mit csodáltam, megismert. Dina nem roszul néz ki, az utolsó két hétben jobban érzette magát. Dubois Mari mankó nélkül jár, bár nehezen, de a javulás ösvényén van. Csak Mimi nem jött vissza, Dina búsul, — ő elég könnyű szívvel maradt ott, ilyen a gyermek, s azóta Dina is nyugodtabb. O örült visszajönni 10 hét múlva, mintha haza jött volna, pedig Páris nekünk számüzési hely, de hol az ember fészke, ott a nyugalma. írtam pár verset: Tokaj; — 1858-ki. névnapomon. September. E hóban itt fordult meg dr. Bogdán Tivadar Gömörből, s több ismerőseimről hirt mondott. Jó ember, a