Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 111 — szülészség miatt jött ide, de nem marad itt, Prágába mcgy> — késő kapta meg lakomat, igy nem soká lehettem vele. De még nagyobb örömet okozott nekem Balassáék kijövetele, a professoré, ki a leghiresebb orvos, Emilia testvéréé, ki nőm barátnéja, s Istváné, ki az első ügyvédek egyike Pesten, egykori udvari ágens, Gizi keresztapja s Dina legérdemesb barátja, ki ügyeit viszi otthon ép oly hűséggel mint nagy szerencsével. Én őt otthon egyszer láttam, soha sem beszéltem vele, tehát igen örültem láthatni, ide-oda vezethetni s barátsági viszonyba lépni vele. Neki mi igen sokat köszönhetünk, ő maradt egyetlen barátunk, — a régiekből egy sem. Mint Dina leirta: szerény, egyszerű, gyöngéd férfi, de nem szótlan mint véltem, sőt életvidor, szeret látni, élvezni, minden érdekli. Ha otthon tartózkodó, a nehéz viszonyok közt, itt közlékeny, sokat beszélt, s látom, hogy becsületes, hiv hazafi, jobb sok nagyszájúnál. Szóval, olyan ember, milyennek a férfiút szeretem. Testvére a professor is igen kedves, még élénkebb, öröm s élv, de egyszersmind a munka embere, 8 napig voltak itt és mindig együtt voltunk. Dina boldog volt, e volt vágya mindig, őket, kivált Pistát, itt látni, szivesen fogadni s beszélni az otthoniakról. Kaptam Balassa által a Sajtó sept. 4-ki számát is, melyben Keleti utazásom Száva név alatt megindult. De mindjárt az első fejezetet elhagyták, bizony ok nélkül. Benne mint egy nyitányban a műnek alaphangját penditém meg, egy bizonyos bánatot, — de a számüzötti bánatot egy családi fájdalommal cseréltem föl. Azt hiszem, ebben az osztrák policzia sem ütközhetik meg. E nélkül a munkának lelke hiányzik vagy legalább színe.