Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 59 — tart. Mindenütt vitézzel találkozni, ki mutatja sebeit a szabadságharczból, és segélytelenül hagyja a kormány. Athéné jut eszembe, a nép ott, és a régiség harcza a nép és nagyok közt. Keveset tesz a kormány itt, még csak az utakat sem jeleli ki, még csak a török járdák és kútfőket sem tartja fen, nem látszik birni a kormányzásra képességgel sem, közoktatási tekintetben semmit sem tett; — ha e nép megszaporodik, újra éli a régi zavarok véres napjait. — Égető napban mentünk Corinth felé, lóháton, mert a szekérút el van hagyva. Délben értünk oda. Corinth öble nem oly szép mint képzeltem. Egyébiránt sok függ a világítástól, melyben az ember valamely vidéket néz. Acropolisa magas, pompás, összeköttetésben a Pente Scoriphiával. Várat magasb helyen alig láttam. Disze a városnak, vidéknek, ereje az országnak. A város kicsiny. 6—8 dóriai oszlop áll déli oldalán, valamely régi templom maradványai. Köröskörül szikla-bányák vannak. Látszik mint metszették belőlök az oszlopokat, lépcsőzeteket, köveket különbféle épitményekhez. A szinház, mely Kalamakihoz közel van, roppant terjedelmű. A Stádium hasonló, alakára nézve, az athéneihez. A Hexamilion romjai is láthatók. De H. ismét nyögött, kétségbeesve, kivált miután egy orvos, német, kit én hivtam hozzá, májgyuladásról beszélt. Elfakadt sirva. Mondám, őt egy orvos szóval megölheti s megmentheti.