Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 58 — A görög nép e tengerparton kereskedő, ben pásztori életet él, most mint hajdan. Annyi bort és életet termeszt, mennyi magának kell. Gyapotot is annyit. Különben őrzi kecske és juhnyáját, mely a végtelen hegyeken és völgyekben szabadon legel. Füttyentéssel hívogatja össze néha-néha. Hangszert nem láttam nála. Egy horgas bot minden fegyvere, és egy kés, melynek fa nyele egészen olyan mint a képekben látjuk a régi görög hősek rövid kardjait. Szobrokon szépen veszi ki magát, igy fából a faragványokra emlékeztet. A hosszú ing is szebb a képeken. A phrygiai sipka is a mostani szőtt fehér sipkához hasonlít, — a fesz az után támadt. A szobrászati egyszerűség nem oly szép az életben. Kivált mivel csinatlan az öltözet. Ki Hellásban utazott, az természetesnek találja a régi költőknél a pásztori élet magasztalását, a bucolicusokat. Ez a nép, a nemzet élete volt. Harezolt és pásztorkodott, hős volt és pásztor, hevert vagy izzadott. Még most is kíváncsi, szives a nép, idegen iránt, de indulatos is, vad, harczra kész. Szorgalmat hiában keressz nála, nem is érti a földmivelést. Politikára van hajlama. Sokat, hévvel, élénk mozgalmakkal beszél. Büszke szabadságára, s hogy a hatalmak közbenjárása nélkül nem fogta volna kivívhatni, azt vagy nem is tudta, vagy elfelejtette. Nincs sem jogban, sem ruházatban különbség az emberek közt itt. Sipkáját senki előtt, sem kün, sem szobában nem veszi le a nép. Nem ismeri e külső hódolatot. Keveset fizet, bor, élet, gyapjú termesztékének 10%-át adja adóul, pénzt egy fillért sem. . . És még is az utolsó khánban is a demokratiáról és az aristokratia ellen szónokolnak. A királyt nem kedvelik, — az orosz czárral