Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 48 — Octob. 12. Korán, 3-kor fölkelvén, 4-kor holdfénynél utaztunk erdőben és hegyen Messéne omladékihoz. Oda értünk 6-kor. Még a falak állanak sok helyeken. 8 tornyot számláltam meg. Az arcadiai kapu pedig, mint egy csarnok, most is pompás. A csarnok köralakú. Nagy köveit nem az idő, hanem a fák és bokrok gyökerei fesziték szélt. A belső kapu fölötti szemöldökkő félig le van esve. Széle öt araszt, hossza lehet 27. Roppant darab. A falak s tornyok fehérszürke kövekből vannak rakva. Kellemes tekintetűek. De a fal alig lehet iy2 láb széles, egyszerű kőfal ez, nem bástya. Egyrészről az Ithome magas szikláihoz csatlakozik, másrészről tetőkön, völgyeken fut végig. Egy egész vidéket kerit be, melyen belől szántani, vetni, legeltetni lehet. E fekvés lehet katonailag jó, de szorított, elzárt, elrejtett. A túloldali sikból semmit nem lát a szem, sem a tengerből. Félénk lélek választá e helyet. Sem hegyen nincs, sem a sikon. . . Azonban Messéne neve bájosan hat a lélekre. A történet nem emlegeti a feltámadt Messénét, hanem a legyőzöttet; halála, enyészete volt nagyszerű. Talán e sors vár hazámra is? Nemcsak én vesztettem-e el hazámat, de elveszett az a nemzetnek is, örökre, ugy mint szabad és szent föld? S hol lesz nekem menedékem, és családomnak? Nem állok messze a 40 évtől, három rövid év van hátra. Nincs hol fejemet lehajtsam, otthon még nem