Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 47 — fut ez körül, — az arcadiai egy jótevő emlékezet a múltból, a Tayget egy kinzó vas-abroncs. Közepén a Pamisus hangosan folydogál. Messéne, Messéne! A görög történet az emberiség ifjúságának története. Ezért érdekel az mindenkit. Az ifjúkor álmai azok. A többi népekét nem ismerjük. Egy regénynek mondhatnám e krónikát. S abban a legérzékenyebb episod Messéne története. Mint küzd, mint győz, mint esik el, hal meg, s miután Italiában egy oldalvirágot hajtott, nagy idő múlva bekövetkezett feltámadása. Ithome a nyugoti hegysorozatnak végét teszi, mely kelet felé kanyarodott. Tul rajta nyugot felé nincs lapály, de körülte van mindenfelé. Most rajta egy hires kolostor van, melyről a hegy neveztetik is: Vourcano. Ma nagy utat tevénk, egy folytában 9 órát. Ha pihenünk közben, Messénét elértük volna, igy a lovak is, mi is szenvedtünk. E völgyben láttunk először cactusokat. Constantin helységet körülveszi mint egy erdő. Részint a mezőn, részint kertekben nőnek. Nagyok, magasak mint két ember, ágbogasok, derekuk barna mint a fa. De megmetszvén egyet, belől lágynak, fejéres-zöldnek találtam. Ez már tropicus világ. Turandot jut eszembe, és a keleti fejedelmek, csodaházaikkal, kérteikkel, ruháikkal, növényeikkel. Este megálltunk Mavrosumeno helység melletti khánban. A czudar vezető azért hoz ilyen csárdákba, mivel ott semmit sem fizet, mivel van kifogása ha semmit nem ád, vagy roszat ád. Ettünk rosz sajtot tömlőbül, ittam fenyővel készített bort, és aludtam a padlaton!