Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

- 41 — Végre elérkeztünk Kalavritába. Ehhez közel van a kolostor, hol Germanos, patrasi érsek, 1821-ben a forradalom zászlóját legelőször kitűzte. Isten megáldotta, mit a főpap a sziklába ültetett. Nálunk egy főpap sem állott a forradalom élére. Sem egy mágnás. Megromlott e faj testében, szivében, még 1844-ben elmondám az ország szine előtt. A nép maga volt nagy, az osztályok végkép elsülyedtek. Annak kell megélnie. A romlatlan magból lesz az aratás, a feltámadás. E városban is van két magyar katona, Rómából menekültek ide, — de velők nem beszélhettünk. A délutáni ut semmi uj kecsét és élvet nem nyújtott, de nagyon fáradságos és veszélyes volt. Örökké fel és le, meredeken, kövek, sziklák közt, és ágak s tövisek közt, melyek majd ruhánkat tépték meg, majd a szem világát támadják meg. Minden percznyi figyelmetlenség veszélyes lehet ez utazásban. Este hatkor állapodtunk meg a szőlők közé épített borházak egyikében. Sok ház van itt. Teteje is köbül van. Nem pála kő, de hasáb. Kaliciához tartozik e tanya. Epen a szüretelésre jött le az egész népség. A dimarque maga meglátogatott, ki együtt szüretel a néppel. Akárhová megyünk, az egész népség összegyűl, a gyermekvilág csúfolódó is. Itt idegen ritkán jár. Még egy utassal sem találkoztunk, sőt a vidékbeli néppel is ritkán. Egyes kecske-nyájak, egyes tehenek és juhok kószálnak szabadon. Ekképen midőn vetkezünk, midőn eszünk, az ajtó tele van néppel, gyermekkel, férfival, nővel, és mi nézők előtt teszünk mindent. Néha csodálkoznak, néha ne-