Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 38 — E vidéken a malozsa apró szőlőt készítik. A szőlő itt már müveive van. Egész fája nő, mint a törpe fácska, s széltterjesztett ágait apró támaszokkal tartják fen. Néhol szőlőházak is vannak. Bővebben terem a myrtus, melynek levele kellemes illatú. Ismét és mindig meredek hegyeken kell utazni. Le és föl, föl és le. Nem kedvelem az unalmas, az egyhangú lapályt, de az örökös hegyet, szük völgyet is unom már. E sok völgy kellemes egyenkint, de egymásután nem nyújt élvet; e sok hegysor és tető meglepő, ha magában látnám, de végre elveszti kellemét a mi sok. Útközben pompás tekintetet ád e korinthi öböl; nyugotra emelkedik Delphos tájékán, kelet felé pedig Helicon látszik, és Kytheron hosszú kék sora. Balra, egy magas sziklafalon talán 9 öl szélességben és 14 öl magasságban terjedez egy fa (talán borostyán) lombozata, mint egy zöld háló, zölden és virágozva. Dereka egynek látszik a szirttel, hozzá van forrva. Alatta egy jó izü bár nem bő forrásvíz fakadoz. Este felé 6-kor értünk egy mély völgybe, hol Tumona fekszik. Közel hozzá, egy malom felett, magánosan áll egy khán (csárda), ott háltunk. A ház egyik végében a lovak, másikban mi. Egy vén asszony volt a ház nemtője. Az éj hideg volt, — mit eddig nem tapasztaltam. A mi kalauzunk főz, igen is sokfélét, de az én táplálékom a szőlő, mely jó édes. Nincs az az ereje, szesze mint a mi szőlőinknek, édessége bágyadtabb. Előttünk darab ideig egy öreg barát ment lóháton. A vékony ló teherrel meg volt rakva, s ezen mint trónon ült a vig kedvű barát, ki mindig perelt lóhajtójával, s megkínált kukoricza-kenyérrel és borral, — de kula-