Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 39 — csában alig volt egy fél pohárral, a többi már fejébe költözött. Kalauzunk kaczagott rajta, de elválván kezét megcsókolta, homlokával is érintvén. Ki nem ismeri valamely nép nyelvét, nem ismeri annak szellemét. Ki nem látta valamely nép földét, szokásait, életét, nem érti annak történetét. En egészen más nézetekkel birok nemcsak az uj de a régi Görögország történetéről is, most. Mindenütt jeles a mi sajátságos helyzetéből fejlett ki, és mindenütt ott bukott meg az idegen utókor, a hol az ilyenekben merte mímelni. Nem kellene megengedni, hogy tanítsa a főbb népek történeteit az, ki nem utazta be az országot, és nem érti nyelvét. Ezek közzé tartozik Hellász, Róma az ókorban, az újban Francziaország, N.-Britannia, Németföld és kelet egy része. Kik az ifjúság mesterei lesznek, azokat tökéletesen ki kell képezni. Elevenen érzem, mi kevésre és mi roszul tanítottak az iskolában. Tanítóim egy részében, nagy részében tudatlan szamárfőkre emlékezem. A tanárok többnyire ilyenek. A nők itt csinatlanok, alkalmasint mindig ilyenek voltak. Már öltözetökben nincs sajátság, nincs is nemzeti öltözetök. Mellök kiül messze, mi nem szemérmes viselet, öregnél, csinatlannál undorító. Kaczér és tiszta öltözete csak a férfinak van. Miért nem szerepel a nő a régi költészetben ? Miért csak Istenek és férfiak? Miért csak a férfiszépséget faragták a szobrászok? Oka lehet a nők elzárása is, de a görög fajnál a nő nemcsak nem csinos, de nem szép is, — sem deli mint a fiak, sem oly módos és szellemes viseletű.