Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 28 — meredekség miatt. Párszor kedves forrásra találtunk. Keleten ez a legfőbb jótétemény. A törökök mindent elhanyagolnak, csak kutakat épitenek szorgalmasan, kővályukat állítván mellé, s homlokát a kutfalnak beírván koráni mondatokkal. Mindenütt a terepélyes, az alacsony, a tövises bokorsereg . . . Kivált sok a melynek levele is szúr, hét szögleten, s makkot terem. Itt már több a fényű. Van tölgy is. De a völgyekben legtöbb a platán, többnyire korhadt, üres oldallal, alakja mint a tölgyé, terepélyes, nem szálas. Hat óráig szirteken, rengetegen utaztunk, a nélkül hogy falut találtunk volna. Itt-ott látszott egy régi török fal, vagy kápolnarom. A tetőkön csengett-bengett a kecskék kolompja. Néha az őrkutya ugatása hallatszott. A pásztor füttyentése alig . . . Isten őrködik a maga nyája felett. Este alkonyatkor értünk Riginbe (vagy Rigyin). Néhány házból áll. Elhozták az árpát (zab itt nem igen terem), a szalmatöréket, mert a ló ezt eszik, s a kenyeret, ezt mind mérik, kis rudas mérlegen. Keleten mindent mérnek, mindent oka számra adnak, minden háznál van mérleg. A gazda beteg volt. Neje terhes, — itt majd minden asszony az. Kis gyermekek a háznál. Tele füsttel a ház (itt nem szobáról van szó). Csinatlanság mindenütt. De ha naponkint 8—10 órát lovagol az ember, a nyugalom jól esik. Később fölkélt a hold tiszta fényével, s a csendes, a vad, az éjjeli vidéket szelíden világitá meg. Sétáltam az udvaron, késő éjjelig, s hol kedves családomon járt mélázó gondolatom, hol a legyőzött forradalom személyeiről elmélkedtem.