Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 27 — Elmúlik az esztendő. .Ki sem mozdult hegyei közül, és meg sem szorult. Nem élvez de él, soványnyal bár de mindig jól lakik. Urat nem ismer, adó fejében termékének 10-dét könnyen odaadja. Reggeliztünk Mánézi nevü faluban. Ha nem tudják kik vagyunk , megnéznek, — kíváncsi a falu népe. De ha a kalauz magyarokul megnevez, az a szívesség leirhatlan, melylyel mindenki fogad. „Patriot" ez az első szava. Osszeteszi két keze második ujját, jelül hogy összetartsunk. Mindenik ajánlkozik a harczra. Mindenik lelkesedve szól. Mindenik átkozza a királyokat. Es ott a hegyek távolában, magasan fekszik némely falucska, mint sasfészek, és annak lakosa is tudja háborúnkat. S mintha a szomszédban volna ugy érdekli őket. Még emlékeznek a szolgaság romjaira. Nyomorából még most vetkeznek ki. Most épitnek, most irtanak, most szereznek, — a szabadságban tanulták meg gyűlölni a zsarnokot. Ottó nem birja a nép szeretetét. Senki, sehol nem dicsérte. Mivé nem tehetné e népet egy szorgalmas, belátó, utazgató király! Hellás régi alapitóira emlékezem. Antonio Szeczko egy szép, idős, magas görög földmives volt ma velünk. Oratori hanggal szólt. Közönséges de finom józan észszel beszélt kalauzunk által nekünk. Es azon arcz, szem és tagjátékkal, mely a keleti népnek sajátja. A nyelv megszépült ajkában. Ugy tapasztalom, e népben a szónoklatra nemcsak hajlam, de nagy tehetség is van. . . Oly tűzzel taglalgatják, hogy a demokratiára kell törekedni, hogy az aristokratiát fojtani kell. . . Forrón sütött a nap ma is . . . Nagy magasra hágtunk kétszer. Egy helytt le kellé szállnunk a széditő