Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 345 — November. Mind hiában, Dina nincs jobban, kél és fekszik, órái vannak szabadok, napjai nincsenek, s azon estét is, melyen hetenkint egyszer fogadunk, ő ágyban tölti többnyire. . . . Mimit csakugyan a nevelőintézetbe adtuk. Örült neki, uj világba lépett, de mi búsultunk, éjjel ágyacskájára tekinténk, és üresen láttuk. November 15-ke, Lipoldám névnapja, elég jó s örömteljes nap volt. Először mert ő nem szenvedett nagyon, másodszor mert sok kedves vendégeink érkeztek, Feri és nevelője Angliából, őket vártuk, — Kozina, a festész, Magyarországból, Weber Ausztriából, ezeket nem vártuk. E két utóbbit Dina igen kedveili, amaz gyermeksége óta barátja, s ott lakik Pulyán, hol Dina tölté szüléivel a nyarakat, emez egyik legjelesb dilettans-tenor volt Bécsben, Dina anyjával gyakran énekelt; akkor a mostani minister Bach-al az udvari kamaránál szolgált, 1849-ben, mint radikál leköszönt, de különben is ő bár német nevü, olasz földön született s olasz lelkestül testestül. 1849-ben, midőn Dina Pesten volt s én bujdostam, ő volt leghívebb véde, vigasztalója, barátja. E névnap tehát Dinának valódi kis ünnepe volt, ugy hogy öröme erősb volt fájdalminál, s ezek annak hódolni kénytelenek voltak. Kozinát mi hívtuk, hogy telepednék meg, ideiglenesen Párisban, részint mivel utálja az osztrák rendszert otthon, részint mivel az egyetemes képkiállítás mint művésznek tanúságos és élvezetes, de különben is itt ő