Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 343 — 8-án elbúcsúzván Arcachontól, délután Bordeauxban valánk, s ott Duphotnál ebédelénk válogatott társaságban. Este H-kor indulánk Párisba, s ajándék által kicsinálván, hogy a kocsiban magunk maradhatánk, másnap este 8-kor Párisba szerencsésen, bár kifáradva megérkezénk. De nem sokára ringatók magunkat az örömben, hogy Dinának a tengeri fürdők jót tevének. Harmad nap múlva már érezte fej fáj dalmait s mint tavaly, mint harmadéve, mint negyedéve, hol fel van, hol fekszik, kezdődik a régi szomorú élet. Dubois, a hires orvos, lapdacsokat rendelt, de mit sem használ, Ducommun electricitást alkalmaz , de nem segit az sem . . . várunk, remény lünk, félek tőle, hogy mind hiában. Ez az oka, hogy Mimi nem maradhat a háznál, ő beteges anyját, élénk lévén, csak kínozza, ha beteg nem volna Dina, a legjobb nevelője lenne. Órákat adatni sokba kerül, azonban ez csak 2—3 óráját foglalná el naponkint, különben unná magát gyermektárs nélkül, s mindig a nagyok kö"zt lenni rá nézve rosz, elveszti gyermekdedségét, kivált ő, kinek oly átlátó és beható felfogása van. De az életmódban sem lehet vele rendet tartatni, ha fel van velünk este, az neki árt, ha fektetni akarjuk, az nem jár do gálás nélkül, mi jellemére ártalmas. Jolán lehetne társa, de ő már nagy, nagyok közé vágy, és komoly s kissé veszekedő természetű lévén, mindig csak pörlekednek. Ezeken kivül egészsége sem a legeró'sb, egy rendezett, egyszerű iskolai mód neki csak javára fog lenni. Dina nehéz szívvel fog megválni tőle, de betegeskedése kénszeriti rá, s belátja, hogy egy-két évre Mimit a háztól eltávolítani, mind hasznos, mind szükséges.