Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 329 — Különben ő fejes, akaratos, hamar neheztel, — de hamar is békül, alig hogy meg volt büntetve, alig törülte le könnyeit, ha mosolygasz rá, mosolyogva rohan feléd, mindent felejtett. Az akaratossággal ép oly ellenkezőnek látszik azon tulajdona, miszerint tud kedves lenni, tud hízelegni, tud szépeket mondani, negédes és tetszelgő, mint egy kitanult hölgy, s modora ép oly finom, mint eszközei tapintatosak, s mint mozdulatai kecsesek. Ha szabad mondani, mint a növényen az éghajlat illata és szine meglátszik, a párisi finomság lege őt át meg átjárta. Anyját sokszor elkinozza, és viszont sokszor elbájolja, mint egy ördögke most, mint egy angyal majd, — én szigorú vagyok iránta, különben kormányozhatlan volna. Azonban komolyság köztünk csak a büntetés óráiban van, különben szerető barátok vagyunk, én játszom, évődöm vele, s ő nem fél tőlem. O mi szép volna, ha Irénkénk is élne! Ez mint egy szelid liliom volna, az illatos és tüskés rózsa mellett. Még mindig elborulok, ha rá gondolok, ha valami tárgy, mi övé volt, rá emlékeztet, annyival inkább, ha Meudonban virágtele sirja fölött állunk, melyet havonként egyszer-kétszer meglátogatunk. Hogy az Isten igy megpróbált minket! Bizony zsarnok ő, mint Mimi mondá, a hazátlanok iránt kegyelmesb lehetett volna. A hol kis gyermeket látok, elfordulok, — szeretném őket nézni és nem is, fáj szivem, abban egy-egy szúrást érzek. Elvégre elhatároztam magamat, kőnyomatai azon epigrammféle verseket, miket a magyar forradalom egyéneire írtam. Czimök: „Lombok és Töviskék, forradalmi jellemképek." Páris 1854. 1—75 lap. Podhorszky másolta le, de nem nagyon szépen és nem elég vastagon,