Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 330 — ugy hogy némely szók és betűk homályosan nyomódván ki, sok igazítás és kifestés szükséges. Néhány példányt utazók által juttatok haza, néhányt postán, czimezve osztrák eló'tt nem gyanús, de hazafi emberekhez. 10-et Hamburgba küldtem Hoffmannak kiosztás végett. 10-et Ludvighnak Brüsselbe. Angliába, Amerikába, Konstantinápolyba, Genfbe is küldtem ottani ismerőseimnek. Mindössze 200 példányt nyomattam, 100 frankomba került. Azt hiszem, sok jó, költői, epigrammi gondolat van benne, a verselést talán még simíthattam volna. Hol egyénekről, s még élőkről van szó, a hol históriához hűk akarunk maradni, ott az ideálizáló szint nem alkalmazhatni, ezért az ilyen epigrammokban van sok prózai elem szükségkép, csak szépet nem lehet mondani, kell mondani az igazat szépen. Hozzá járul, hogy embereink, közelről tekintve, törpék, nagy része említést sem érdemel, nagy része nem dicsőítésnek, hanem satyrának volna inkább tárgya. Efféle versek egy neme a história-irásnak. Legközpontositottabb kivonata az illetők jellemeinek. A végitélet, mit mindenik egyéniségről mondhatni. Méltányos és igazságos akartam lenni. Sokszor nehéz volt a gúnytól és satyrától óvni magamat. De természetesen e szerepet elleneinknek kellett hagynom. A tüskék mint meg annyi tanácsok, ki mi hibát kerüljön el, ha még leend tere és alkalma cselekedni. Ezek az önismeretre utasítsák őket. A vadászoknál nincs hazugabb, a politikusoknál nincs hiúbb nép a földön. Azokat megszégyeniteni kell, ezeknek tükröt mutatni. E hó 15-kén ugyanazon házban a 2-ik emeletbe (42 rue des petites Ecuries, sur le devant) hurczolkodtunk le. Boldini házassága elmúlván, s így az illető