Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 324 — mindig tele van, s pár ismerősünkön jeles kúrát tőn. Bánásmódja tetszik Dinának, s ő is Dinával kitüntetőleg bán. Amerikában utazván, megkedvelte a republikánus intézményeket, e szerint a mostani kormányforma ellensége, ellenben az emigránsok iránt rokonszenvet érez. A villanytól jót reményi Dina balszemére nézve is, a jobbnak megeró'sitésére pedig szükségesnek tartja. Sőt azt hiszi az enyhitendi fejfájdalmait is. Véleménye szerint augustusig nem leket a gyógyítást bevégezni, de azért ekkor ám menjünk tengerfürdőbe, onnét azonban visszatérvén, a gyógyítást kell folytatni, minek sükere a tengeri fürdők után csak biztosabb leend. E szerint körül vagyunk véve orvosoktól. Richárd a fogorvos, Dubois az accoucheur, Regazzoni a magnetizáló, Ducommun a szemorvos. Es ha valaki meglátja Dinát, elég kövér testtel s örökké piros arczczal, azt mondaná, ez maga a virító egészség. O olyan mint a nád, melyet a jövő szél lenyom, de mihelyt ez elmegy, azonnal fölegyenesedik. Midőn szenved, meglátni rajta, de mihelyt nem szenved, eleven, vig, pajzán lesz, a múltra nem gondol, élvezi a szabad jelent, a lövőtől nem félve, inkább reményivé attól. S valóban csodálni kell a mint magát azon mindenféle gyógymódoknak aláveti. Pedig biz az kellemetlen, sőt kinos némelyik, például az electricitas. De ő megy vonakodás nélkül, sőt kedvvel, mint a szarvas a patakra, kivált ha az orvos szépen bán vele, vagy valami körülmény érdekli, péld. Ducommunnál néhány érdekes beteg nő jelen meg, kiknek különössége őt mulattatja. A sors olyan, némelynek egészséget ád, és azzal is türelmetlen, másnak szenvedést, s ez ezzel is boldogabb. Ne azt kérdezzük az emberektől: ki mivel bir, hanem ki azt a mije van, mikép élvezi, mikép fogja fel,