Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 320 — fordult az idő rendé, megváltozott járása, az évszakok helyeikből kimozdultak, nyárban ősz, őszszel nyár van. Avagy mindig igy volt ez? De minden kor a magáét ismervén, azt hitte, e rendetlenségek máskor nem léteztek. A jelenkor emberei közül hajlandó sok ezt a gőzgépek kigőzölgésének tulajdonítani, mások belőle egy közelgő cataclysmusra húznak következtetést. Ez is oly alapos ok lesz, mint a: horror vacui. E hóban sem enyhültek Dina szenvedései. Ez annál busitóbb rá és ránk nézve, mert más évek e szakában állapota mindig javult, és mert e telet csaknem folyvást ágyban töltvén, a mit szenvedett az elég volna egy évre bőven. Reggel fölkelése után darab ideig ment a fájdalomtól, de az dél felé mutatkozik és nem enyhül mindaddig, mig este ágyba nem megy. Néha, bár ritkán, reszketegség jön rá, fogai vaczognak, — oly jelenet, mi a mult években nem mutatkozott. Hallván, hogy egy olasz magnetisáló, Regazzoni, rendkívüli erővel bir, s magam tanuja lévén egy ülésben kisérleteinek, mik a nézőt bámulatra ragadták, p. o. magnetikus vonatai által (illetés nélkül) a nők melleit lelohasztá és felduzzasztá kőkeménynyé, — az álomjárókat, kik a szobában voltak, adott jelre, kün az utczáról össze s halomra döntötte, — a sarktűt irányából elmozdította, — a vérlüktetést gyorsította vagy megállította, — az öt érzéket, együtt vagy külön, paralysálta, . . . s különben ő főleg gyógyításokkal foglalkozván, mire, egy orvos jelenlétében, engedelmet kapott, őt elhatároztam meghívni s Dinát keze alá adni. Mindig azt hiszem Dina fogékony a magnetikus befolyásra. El is jött Regazzoni s magnetizálta 20—22-szer (június közepéig), s kezdetben mint egy electrikus gép hatott reá, meg-megrázván őt, — de elaltatni nem birta, igaz, nem is akarta, elveivel e gyógy-