Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

312 — nyos fátum; eljő minden nagy nemzetnek az ideje, midőn emelkedik minden ellenállás daczára, s midőn sülyed fentarthatlanul. Hajlandó vagyok hinni, miként a szláv faj amaz elsőbb stádiumában van, és ép ezért kivánatosnak találnám, hogy a magyar a szlávok triomphalis szekeréhez csatlakozzék, ha ugyan csak a sükert akarjuk és nem tekintjük az elveket. Az ügyességet és értelmiséget tekintve az egyesülteknek kellene győzniök, de másrészről a szlávok csillaga emelkedésben, a nyugotiaké sülyedésben van, s a csatákat nem a seregek vitézsége, egy magasb sors dönti el. Minden esetre ez harcz a fejedelmek, s úgynevezett egyensúlyok közt, minek nincs értelme, a seregek vesznek részt benne, a népek nem, legfölebb csak a mennyiben anyagi érdekeik vannak a játékban, de a lelket az egész nagy tusa nem érdekli, mind addig mig a csata az elvek csatájává is nem válik, s körébe a népeket tényezőül fel nem veszi. Eddig azonban erre nincs semmi kilátás. Történetesen kezembe jutottak Lachambaudie meséi, kit az akadémia kétszer koronázott meg, mi magában ugyan nem ajánlvány, s kezdtem azokat olvasni. En eddig kevés mesét olvastam, Phaedrusból mint gyermek, néhányat, mikor a latin nyelvet tanultam iskolában, — Lafontaineból egy párt ismertem, mint Le corbeau et le renard, melyet az egész világ ismer, birtam a könyvet, de soha nem olvastam, igen gyermekes olvasmánynak tartván azt. A német, angol, keleti meseirókat csak neveikből ismertem. Azonban Lachambaudieban, mely munkát rám egy olasz Goltara nevü tolt, néhány szép lapot s néhány szép mesét találván, eszembe jutott, miként én mint tanuló sok verset írogattam, dalokat, balladákat, epi-