Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 310 — lalatra tehetienné téve az aggodalom által szenvedései miatt. De más részről azt sem tagadom, néha-néha mélyen elborul lelkem, meggondolván és kérdezvén az égtől, miért épen én reám mérte e szomorú sorsot, mi szerint sem a jelent nem élvezhetem örömeiben, sem a jövendőért nem dolgozhatom, erőm és tehetségein mértéke szerint? Szóval, életem apródonkint elmorzsolódik a házi bajok és búk közt, — pedig ha Dinám egészséges volna, vele a legboldogabb lehetnék, mert 5 nemcsak szép és deli asszony, de a legszerencsésb természettel is van megáldva, derült, elmés, beszédes, szives, jó, önzetlen, minden helyzetben feltalálja magát, szeret élni s élvezni, minden kis jónak tud örülni, szivesen tesz jót, vidor örökké, mint a nyári kék ég, s mihelyt fájdalmai engednek, vidorságát azonnal visszanyeri, elfelejti a roszat ha elmúlt, s a jóval, hacsak remény is, megelégszik. Adott nekünk az ég sok jót, de nem engedi, hogy azt élvezhessük, és igy mint ha nem adta volna. E hó végén Dina fölkelt, és csötörtökön fogadtunk ismét. Ismerőseink el-eljöttek néha ebédelni, e szerint Dina egyhangú életébe ujolag jött némi változatosság. Kimennie ugy sem lehet, a tél kemény és havas lévén, milyen itt egy tized óta nem volt. Jolán és Mimi zongoráznak szorgalmasan, és rajzolni is tanulnak. . . . Konstantinápolyból ide jött Dudás, ki otthon tábori pap volt. Bémer püspököt mint titoknok a fogságba kisérvén, tőle utóbb elvált, külföldre menekedett, Amerikába ment, s ott protestáns vallásra tére ált. Onnan mint missionarius keletre utazott, s az ottani magyarokból egy protestáns gyülekezetet alkota. Most ez által