Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 307 — látjuk Meszentint. Nagy nálunk ismerkedett meg vele. Megvetőleg szólt róla mindig, min csodálkoztam, mert republikánus ember nézze a jellemet az emberben, és ne a tudományt. Azonban Meszentintó'l hallók, hogy Nagy néha-néha meglátogatja, ebédéit elfogadja, só't gyakran ép 5 után megy hozzá, s ebédre marasztatván, azzal a mit talál megelégszik. Meszentinnek mint népembernek ez tetszett, ő ezt természetesnek találta, mi ebben Nagy részéről számítást láttunk. Miért szól róla mint durva, szegény póremberről, ha mégis jár hozzá? Egyszer Dina kérdezni találta tőle: mikor látta Meszentint? Feleli: bizony már van 10 napja, én őt ritkán látom, legfölebb a kávéházban. Történetesen M. az nap jöve el hozzánk, a zongorát accordirozni, s még akkor nem tudván semmit Nagy titkolózásairól, az aszszony kérdvén M.-től: mikkor látta Nagyot, feleié: tennapeló'tt ebédelt nálam, igaz nem is vártuk, 6 óra felé jővén, marasztottuk és szivesen elfogadta. Dina őszinte asszony lévén, nem állhatta meg Nagynak, első alkalommal, nem mondani meg, hogy mit mondott ő, és mit hallott M.-től, mire N. azt válaszolá: igaz, de hát mi ember az a M., itt elbeszéli, és engem kér, ne szólnék itt. No ez már nem igaz. M. egy Örs, becsületes munkás, ki nem hazudik. Az öreg ur a diplomata, — róka az öreg. De minek irtam én ezt mind ide? Mert unom a világot, s a magas elmélkedéseket, engem nem a világ sorsának rosz menetele bánt, hanem az, hogy barátokat sem jótéteménynyel, sem szívességgel nem lehet szerezni, alig kezd az ember hinni, s már ott áll a csalódás határán. Dinámnak kivált fáj ez, és méltán. Az élet a nőre nézve a családi viszony édes kapcsolatiban áll. Pár év 20*