Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)
— 296 — ha árverésre megy, mert ha olcsón kél el, becséből veszt, ha drágán, vissza nem vehetjük. Egyrészről Nagy mindig a képről beszélt, másrészről ha kölcsönt ajánlottunk visszavehetésére, nem fogadta el. Mi Dinámmal elhatároztuk a képet neki visszavenni, 3000 francig fogok menni, sőt rá birtam Boldint, hogy 8000-ig megyünk, de az első esetben a képet Nagynak átengedem, az utolsóban a kiadást hárman viseljük, s ha lesz kár vagy haszon, azt is elosztjuk magunk közt három felé. Én 8000 francot nem birtam volna sem adni, sem veszélyeztetni, igy is papírokat olcsó áron kellé elvesztegetnem. Végre octob. 23-án az árverés megtartatott. Én több holmit vásároltam magunknak, miután bútorozzuk szállásunkat, de nyugtalan voltam a kép miatt, melynek eladása d. u. 3 órára nagy betűkkel volt hirdetve. Végre eljött az óra, a ház birtokosa 1500 fr., egy más 1800, én 2000-et ígérek, és, az árverési biztos tudván a dolgot, nekem Ítélte ide. Kászonyi velem volt, kértem, menne Nagyhoz, és jelentse neki, hogy a képet számára megvettem. Valóban ugy örültem, mintha egy nagy sorsjegyet magamnak nyertem volna. Másnap vártam Bellevuebe Nagyot, nem jött. Harmadnap se. Negyednap irtam egy levélkét neki, melyben ünnepélyesen kijelentéin, mikép a képet olcsó áron megvévén, azt ime az ő tulajdonának nyilvánítom, elismerem, ő pedig nekem csak a 2000 franccal (plus 5% az árverési dij) tartozik, mit akkor ád meg mikor módjában leend. Erre Nagy azt válaszolja, ő engem nem akart terhelni e kiadással, s igen el van érzékenyülve, s óhajtaná a nemes (ő mondja) ajánlatot visszautasítani, de ez egy uj visszautasítást idézne elő. Tehát, hogy véget érjünk, ő elfogadja a képet, árával magát tartozónak elismeri,