Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 295 — méltónak találja. Az is ép annyit, 30,000 pftot igért értté, — de akkor a kép nem volt eladó. A Batthyány halálakor még meg volt a kép, természetes, hogy Nagynak kellett visszaadatnia. A grófné, neje, sógora Lutroth, testvére Batthyány Gusztáv mind tudták, hogy a kép kié. De mivel a vagyon itt 20— 28,000 francra ment, s az adósság is 22—30,000 francra, Gusztáv mint örökös azt mondta neki, keresse törvény utján, a grófné azt mondta, ó' nem tehet semmit, Lutroth előbb elismerte az ő tulajdonának, később, levélben hivatván fel, eltagadta gyalázatosan. Tőlük függe az összeírás előtt visszaadni a képet, ők magoknak mindent kiválogattak, s ime, e nemes adománynyal a megholt pár ezer franc adósságát fizetik ki, — ők, az asszony, kinek 20,000 franc jövedelme van, Lutroth, ki pár millióval bir, Gusztáv, ki ha vissza nem kapná is az elkobzott jószágokat, minden esetre megkapja a croatiait, mi egy részre 100,000 francot jövedelmez. íme, ilyen az aristokratia, ilyen a pénzes faj, nincs sem szive, sem becsületérzése . . . Eleinte Nagy tűrte a méltatlanságot, talán mivel reményit is, de mindinkább nyugtalan lőn, panaszkodott, közbenjárásra kért, szóval végre kitört belőle, hogy mind az igazságtalanságot, mind a veszteséget mélyen érzi. Mi, mert Dinát is igen érdekelte a dolog, tanácsoltuk. így irt ő Gusztávnak Londonba, ki elismerte, hogy a kép övé, de mondá egyszersmind, nem tehet semmit, — igy irt Lutrothnak, ki egy diplomatikus levéllel felelt. Birom mind a kettőt. Én az özvegynek irtam, ki sajnálta Nagyot, de értté mitsem tett, sőt végre neheztelni kezdett ránk is. Hogy mentsük meg az öregnek e képet?! Dinám, ki Nagyot igen megszerette, aludni sem tudott. Már baj,