Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 18 — Mintegy a sik közepén véve a Marathon-Eubea vonali, van azon halom, hol a görög emlék állt. Még megvan némileg az alapkő, egy architrave, — különben nincs semmi. Egy marok földet hoztam a szent helyről, hol a szabadság emberei legyőzték a zsarnok millióit. Holnap lesz 2330 éve (Sept. 29.) a hires csatának. Mennyi csata történt azóta, de a classicus történet minden időké, minden népeké. Arra való minden hős tett, hogy melegénél az emberi kebel emelkedjék. Kinyúlik a történet, mint egy sziget, a múltba, midőn egyedül csak az ismeretes, s csodálja mindenki, nem vetélkedik vele senki. Nekünk, szegény magyaroknak, nincs Marathonunk, sem Miltiadesünk. Győztünk itt-ott, de a szolgaságtól nem szabadultunk meg. Nekünk csak Hippiasunk van, s az sem veszett el, mint a görög áruló. Mindinkább fejlik keblemben a fájdalom, a mint a személyes veszély ideje elmúlt. Ez akadályoz néha élvezni a classicus világ emlékezetének gyönyöreit, — néha azonban elősegiti. A hires mezőrül mentünk Marathonba. Itt háltunk, a dimanquenál (bírónál). Nagy kerté van. Egymás mellett a szőlő, a czitron, a fige, a baraczk, a birsalma, a gránát, a dió és eperjfa. Ott találtunk egy magyart. Bálás, Pestről. Elhagyta ezredét, Italiában, s Rómába ment. Ott vesztvén, hozták a Jóniai szigetekbe, onnan pedig Hellásba. 8-an vannak. O ide jött Athénből, szolgálni. Kap havonkint élelmet, és 20 drachmát. Mi jó, mi könnyelmű a nép. Mint a levelet lekapja a szél a fáról, s elviszi, s tengeren, szigeten keresztül, megforgatja a világ hátán.