Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 17 — Jobbra hagyva a Pentelit, mely a régi emiéképitvényekhez adta a márványt, rideg vidéken haladtunk elé. Egy kis faluban, a eve A. Stamati, álltunk meg, hol a kalauz reggelit készített, mi theából, cottelettbó'l, sajtból, gyümölcsből állott. Innen délután elindulván, mentünk Marathon felé, igen köves, meredek, nehéz uton keresztül. A hegyeken nincsenek fák, sem a völgyekben. Csúszó, tüskés bokrok lepik el a földet és sziklát. Ritkán emelkedik egy olajfa, egy cser, és fenyő, mely nem nyúlánk mint nálunk, mely világos, sárga - zöld s messziről szépen veszi ki magát, s közelről erős illattal tölti be a léget. Ha körülnéz az ember, mindenütt csak követ, bokrot, sziklát, műveletlen világot szemlél. Mintha most mult volna el az özönvíz, vagy valami erőszakos természeti catastroph, s még nem volt ideje a földnek, hogy felületét zölddel elborítsa; vagy mintha egy rémületes pusztítás, égetés fosztotta volna meg e földet minden ékétől. A Vrána-falu fölötti tetőrül pillantottuk meg Marathont. Szép nagy sik. Egy felől a tenger, más fejői a hegyek kerítik ue. Hely, hol élethalálra kell vivni a harczot. Ott van a marathoni öböl, messzebb az Eubéi hegyek, délfelé Xera szigete, idébb rajta a suniumi fok. A vizárkokban leanderek viritnak. A mezőn ökörfark kóró, és vad hagyma. Némely helyeken káka terem, talán hol egykor a mocsár volt. Itt-ott egyes fa áll. A bokrokban teknősbéka kullog. Vrána mellett 4—5 testhalmot látni. Messzebb a tenger felé van egy magas halom, hol a persák nyugosznak. 2