Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 15 — kedés lassú munkáját, melyre ismét a gyorsabb stüyedés következik. A nép más. A sokaság távolabb vonalán áll a körnek. Kételkedni lehet benne, de tagadni nem lehet. De a görög nép századokig hordozta a szolgaság lánczait! E szerint én nem láthatnám többé e földet, melyen születtem? Még csak hamvaimnak se adna helyet? ... A mostani nemzedék kihal a nélkül, hogy kiszabadithatná a hont?. . . Elsötétedem mint az éj, — igy elmélkedni annyi mint kétségbeesni. Most olvastam Hellás történetét. Alig van eszme, mely nálok a politikai világban meg nem pendittetett és meg nem próbáltatott volna. Előjátékát adta a mostani nagy történeteknek, egy kis téren a világ eseményei fordultak meg. Ennek is oly szomorú leend vége? Vagy fel fog támadni mint Hellás? Hogy kezdje el a mit már egyszer bevégzett ? Itt nem látni virágokat. Görögországnak a teremtő' elméket adott. Azoknak árnyékaival társalkodom itt. Az emberiség múltjában nincs máshol, oly messze, nyugvó pont, — ez a legtisztább szigetke a földön és az égen a múltban. Terhe a jelennek, a jelen hellén népnek, mert nincs reménye felülmúlhatni. A mult mentette meg jelenét. Az elhunyt hősök emlékei lettek a maradék megszabaditóivá. A magyar teremtsen magának történetet. Keveset öröklött hirben és tettben. Ót is megilleti egy esillag a mennyből, mely feje felett ragyogjon hírnökül. Most a világ még kettőrül ismeri: egy nagy harczról, és egy nagy árulásról. De egyetérteni tudott, ez a nyeremény; a múltban ez erénynyel még nem birt.