Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 12 — A classicus élet emlékezete ragyogja ált e vidéket, ki a nélkül áll e helyen, unja magát, — e templom üres hely a művészet religiója nélkül. Bejártuk a Propyleumot, az Erichteum féle 3-as templomot, a szárnyatlan diadal templomát, a Parthenont, — láttuk Theseus templomát, a barlangot, mi Sokrates tömlöczének csak neveztetik, — az Areopag bérczét, a Pnyxet. 24, 25, 26-át is arra fordítottuk, hogy megnéztük Jupiter temploma omladványait, a Stádiumot, a museum halmát, Heródes Atticus, Bachus szinházait stb, és az Areopagot, mely üléseit egy bérczen tartá az Acropol alatt, és a sziklatetőt egy kisded omladozott kápolnával, honnan Sz. Pál prédikált, — a Pnyxet, hol a népgyűlések tartattak. Az uj építések sem kerülték el figyelmünket. A királyi lak, melynek márványa szép, de külsejében művészet nincs. En magánosan is kimentem némely emlékeket megnézni másodszor. A magány teszi termékenynyé a lelket. Ez a lélek termékenyítője. Mint egy tündérvilág röppen el emlékezetemben Athén fénykora. Itt jobban értem történetét. A nép lakának, nyelvének, szokásainak ismerete nélkül hazugság minden krónika. Lelkem oly reszketeg állapotban van, a nagy öröm, a nagy keserűségnek miatta. Az Acropolisrul tekintve a vidéket, van benne nagyszerűség. Körülveszi pompás hegysor, terjedt síkságot hagyván maga körül. Az Acropolison kivül még néhány magas sziklacsúcs ékesíti a lapályt. Messziről látszik a tenger, a suniumi fok, a peleponesi hegysor végtelen hosszan, Egine és Salamine szigete, a korinthi hegytető, a Sycimi, a Kythetoni csúcsok. De mind ez rideg, meztelen, bokratlan, lenyúzott, mint a szántóföldi s merő kő