Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 134 — S midőn a belga követhez mentem visáltatni, ez az osztrák követhez utasított. Miért, kérdem ? Mert Ön magyar. „Igen, de franczia útlevélnek nincs osztrák visára szüksége Ausztrián kivül." „Igen, de Ön refugié politique." „Benne van az útlevélben?" „Nincs, de én azt hiszem. És mivel Magyarország Ausztria alatt van, tehát Ön ausztriai alattvaló." „Épen ugy mint Ön hollandiai alattvaló. A két nemzet, a belga és a magyar közt a különbséget csak a szerencse teszi; Önök győztek, mi vesztettünk. De ép azért óhajtottam volna, ha Ön ez okkal nem él; ám tagadja meg az útlevelet, ezt teheti, de egy polgárt ne utasitson zsarnokához." „Igaza van Önnek, szóla közbe egy ifju. Én belga képviselő vagyok, s ha elfogadja ajánlatomat, ime néhány sort irok a rendőrfőnökhöz Brüsselben." ... Ki vagyok, ők nem tudták. A vitatkozó titkár azonban engedelmet kére. De én nem elégedtem meg ezzel, hanem irtam Carliernek, hogy nem honoráltatik a franczia útlevél, s e szerint szíveskednék ő ajánlványt adni Brüsselbe, hogy előbb ki ne utasíttassam mint nőm megérkezik. Alig adtam be a levelet, — 3 óra múlva az ajánló már kezemben volt. September óta lakom 12, rue Boursault, 3-ik emelet. Délnek fekszik, utczára, van 3 hálószoba, 1 sálon, 1 étterem, előszoba, cselédszoba, konyha, — fizetek 150 francot 1 hóra, bútorral. Elindultam 22-én Brüsselbe. Oda értem reggel 7-kor. Epen a szabadság ünnepét ülték e napokban. Mindenféle pompa, zene, világítás volt ... A hires Lola Montezt is láttam tánczolni, a bajor király egykori maitressét, kit az Landsfeld grófnénak nevezett. Azóta egy gazdag angolhoz ment férjhez, de az elhagyván, — a színpadra lépett nagy hírrel, rosz tánczczal.