Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 97 — igába fogott dolgozom még mindig hazám érdekeiben, egész nap , reggeltől estig, — és még is rágalmaztatom. Itt és otthon terjesztenek nemtelen pletykákat. Ugy hogy csaknem elhagy a türelem. Es már kérdem magamban: sorsa az némely embernek, hogy mindig gyanusittassék ? Nincs igazság, vagy csak késik? Lehet az, nemhogy a tett csak egy kissé elismertessék, de hogy egészen ellenkezőképen tüntessék fel? Az egész forradalom alatt soha egy jó órát sem csinálék sem magamnak, sem családomnak, az éjét és napot arra szenteltem, senkit nem látogattam, terveztem és azt eszközöltem a legkisebb részletig, javam eldulták, nem kértem kárpótlást, fizetésemet ben hagytam, napdijat nem vettem, érczpénzt nem váltottam, érzem, Isten jelenlétében, hogy akképen érzett más is, de oly sokat és pontosan és egészen senki nem dolgozott. Egyet tettem. Nem kedveztem senkinek, nem szórtam a státus pénzét, mindent dologra és az áldozatra szorítottam, — az emberek a lelkiismeretes és szigorú bánásmódot legkésőbb bocsátják meg. A világ, a jelen, a komédiásoké, kik közül való Kossuth, de lehetetlen, hogy az örökkévalóság az legyen. Vagy nincs ez, vagy mind az egy Május. Midőn az ember elveszti hónát, a legtöbb jót veszti el, de sok roszat is elveszt. En csak amazt vesztettem el. Mennyi jó ember halt meg, sok, hóhér keze alatt. Es mennyi silány, nemtelen maradt meg. Ha ez magul S z em er e. I. '