Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 91 — Nem szóltunk, s megértette azt a mi magamban is titok volt. 0 mi édes érzés! Martius 1—15. Midőn egykor, még mint ifjú, a pályaválasztás belső aggodalmai közt tépelődtem, s annak a mit óhajtottam legnagyobb része szegénységem miatt elérhetetlen, választhatlan volt, kettő után nyujtám kezemet. Az irodalom felé hajlamom vonzott. A politika felé a hazai körülmények. Ez utóbbin kivűl másra készülni sem lehetett a magyar ifjúnak, sem eszköz, sem hely, sem vezetők; és ha a haza dolgát a magyar nemes nem vette szivére, a többi osztály ki volt zárva legszentebb kötelessége teljesitéséből. Én akkor igy okoskodtam, kilépve a collegium falai közül, — valahol ott van Naplómban, — irodalmi készület nélkül a politikus tökéletlen nagyon, elég volt szereplő férfiaink között körültekintenem, és viszont gyakorlati tapasztalás nélkül a politikus iró a tévelygés gyermeke. És még azt mondtam ismerőseimnek. E két pálya kiegésziti egymást mint pálya, és mint az életnek utja nem enged megszorulnom. Ha bármi sors leszorít a politikai térről, ott van az irodalmi, nagy tér az. Ha pedig az irodalmin nem lehet vagy nem tudok hatni, a politikai pályán mozgok. Az lehetetlen hogy mindkettőről leszoritassam. Es ime mi nagy időt kellé megérnem. Alig van kilátásom még valaha tettleg munkálhatnom a hivatal