Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

— 62 — rássyé. A Kazinczyé érthetlen dagály. Somsichban méltóság van, eszme soha. A mi jó beszéd volt, mind 1848-ki s előtti emberektől van, — ujabb embert nagyobb neműt nem vettem észre, s a határozat eszméje bizony gyöngén volt védve. De borzasztó a modor, ez a betyárság culminatiój a. Oly zabolátlan nyelvvel csak ártani lehet. Schmerling, ha ügyes, leforditotta a beszédeket, s elolvastatta a fejedelemmel. Ez elég bőven, hogy felbőszítse, s aztán megrontsa az magát, — és minket is veszélybe döntsön. Az egész discussió folytában a státusférfiságnak semmi nyomát nem láttam. A mérsékleti csak legista volt, a más párt boszut lehelt. Ez a különbség. S hol állunk most? A dynastia ellenünk, s ellenünk minden faj, pedig ezzel vagy azzal szövetkezni kellett volna. íme a tótok is külön kerületet akarnak. A fajok haboznak közöttünk s a dynastia közt, de egy ügyes fogással nyilt ellenségünkké teheti a dynastia. Valóban mi legkevesbet tanulánk a múltból. Csodálom, hogy Széchenyit kegyeli e kor, hiszen minden tanához hűtlen, — Kossuth szelleme jobban uralkodik, mint valaha. A közvélemény az ő szellemének incarnatiója, mint ő tőn, ugy tesz: rohan, nem számit, provocál bár fél, a bizonytalan jövendőben bizik, s ha a veszedelem előáll, gyávának fogja találni a világ. Mióta a lapokat olvasom, mióta ismerem a diaetai vitákat, mióta látom, hogy elbujt a gondolkodó ember, szerepet csak az oktalanság játszik, egy Besze, a charlatan, egy K , egy B , egy R . . ki Ferencz József rendet visel, egy Nyáry, ki 1849-ben a forradalom ellene volt, mióta látom, érzem mintegy azon gyúlékony atmosphaerát, mely országszerte uralkodik elfojtólag; azóta estem én kétségbe,