Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

VI. Július 4-én 1851. Kerestelek, de nem találván ime átadom az irato­kat, a mint azokat nekem Bittó átadta. A tárban nincs périz, én előlegeztem 49 francot, melylyel tehát az ne­kem adósom. Czecznek megírtam, hogy miután megkérdezésünk, beleegyezésünk nélkül hivott össze ülést, a nélkül, hogy a tárgyat velünk közölte volna, ki egyébiránt a Teleki távollétében az elnöki gondokkal meg valék bizva, én a választmányból kilépek. Kértem egyszersmind, olvasná fel a levelemet a legközelebi gyűlésben, melyben nem vehetek részt. Ha felejtené, kérlek, emlékeztesd. Ma hallom, hogy kilencz tag választandó. Ebben mindenesetre részt akarván venni, ide zárok egy czédulát. Megvallom, Teleki nevét nem mertem oda irni a tör­téntek után. Isten áldjon meg. Sz. B. VII. Páris, november 8-án 1855. Barátom ! Már azt gondoltuk, leveleinket vagy meg nem kap­tad, vagy valami más ok gátol irni, mert válaszod 4 hó múlva költ s érkezett meg. Zaehnsdorf maga hozta el, kivel örültem megismerkedni. Ama más urat, kit hoz­Szemeie III. 4

Next

/
Thumbnails
Contents