Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

— 154 — idegen fegyverekkel biztatá a nemzetet, vagy az, ki azt mondá neki, csupán magadban bizzál, és senki másban? Ha szabad sorozni a hazafiúi kötelességeket: első helyen áll: a nemzetnek az igazságot megmondani, még ha keserves, leverő, vigasztalan is az. Természetes hogy népszerűbb, megtapsoltabb hitegetni egy országot, biztatni — szavakban — segedelemmel, elébe varázsolni kedves, de csak képzeletben létező kilátásokat; én ilyesmit tenni hazafiúi bűnnek tartok, s elébe teszem, bármi kínos és hálátlan szerep legyen, a Cassandráét, ki egy jóslónak rajongó hevével jövendőié meg Trójának romlását, ha szavának nem hisz. De hagyjuk most ezeket. Feledjük, habár csak pillanatra is, a hazát, és annak szenvedéseit. „Paulo majora — vagy — minora canamus". Felvirradt végre május 1-seje, a várt nagy nap. De reggel szomorú köd lepé el a várost, és esék bőven, íme, mondák franczia ismerőseim, mindene lehet az angolnak, de tiszta ege és fényes napja csak nincs. Van bizony ennek mindene, uraim, felelém, hire, pénze, kitartása, még napja is, — a minthogy már 9'/-2-kor az ég teljesen kiderült, és az idő folyvást nemcsak pompás, de kellemes is volt. Ott hol egy nemzet, sőt mondhatni az emberiség ül ünnepet, méltóan azt csak Isten napja világíthatja meg. Kilencz órától kezdve volt is sokaság ezerek ezeréiből álló, mely hullámozva omlott, mint tenger, a kensingtoni épület felé. Ily tömeges tolongást a város 1851-ben sem látott. A kocsik, omnibusok, lovagok, gyalogok szorongó serege csak lassú léptekkel haladhatván, az egész nem menni, hanem mint kőfal állani látszott. Látván számtalanok, hogy kocsin még nehezebb haladni elé, leszálltak róla, lábaikban jobban bíztak, mint